Égi Vándor

Állj meg Vándor, ne siess, itt is a Fényben jársz. Állj meg kérlek egy percre, míg e Fényre rátalálsz, és csak utána menj tovább. G. S. 1998.

 

 horusz_mindket_szeme.jpg

Ima, valamennyi, Magyarországon Élő Létezőért.

 

Köszönöm a Felettes Énemnek, a Földnek, és az Őrangyaloknak, hogy itt és most, továbbra is békében élek, itt, ahol sok évszázad óta, békében él egymással, tót és sokác, horvát és bunyevác, hun, kun, szláv, szász és székely, sváb, és a többit nem is tudom már. Kérem a Felettes Énem segítségét a magyar nyelvet helyesen, itt és most, tudatosan, szélsőségektől mentesen, az elfogadás, és a tiszta szándék energiákra csatlakozva, legtisztább formájában használni. Megértettem, hogy a világban összerendezettség van, rálátás hiányában, kevésbé bölcs dolog a folyamatokba beavatkozni. Kérem a Felettes Énem segítségét, itt és most, a fizikai testemben, testileg, lelkileg, mentálisan egészségesen, a Földön, a Földdel együttműködésben, szabadon, boldogan, anyagi jólétben, békében, bőségben, szeretet - és örömteli, Felettes Én szerinti működésben élni a jelenben, itt és most. Megértettem, hogy az egész, része vagyok.

Kérem, elfogadom és engedem magamon keresztül szabadon átáramolni: az elfogadás, tiszta szándék, együttérzés, könyörület, hit, remény, bizalom, béke, bőség, nyugalom, megértés, megbocsátás, erő, öröm, önzetlenség, együttműködés, jóság, bölcsesség, szeretet, pártatlanság energiákat.                                                                                                                                              2016-02-11.                                                                                                                                                              Gaál Sarolta.               

                                                                                                         

Kérem Jézust és Merlint, vigyék el gyógyító helyükre, arról a helyről, ahol tartózkodom, mindazokat a tisztátalan, manipulativ, befolyásoló, ártó, tisztátalan energiákat, lényeket, melyek akár az olvasás, értelmezés alatt, befolyásolás, manipuláció, általánosítás, összemosás, tévedés, visszaélés, elbukás, elcsúszás, azaz, az elfogadás, tiszta szándék, együttérzés, könyörület, hit, remény, bizalom, béke, bőség, nyugalom, megértés, megbocsátás, erő, öröm, önzetlenség, együttműködés, jóság, bölcsesség, szeretet, pártatlanság, őszinteség, érdeklődés, belátás, türelem, felelősségvállalás, egészség, derű, elismerés, elégedettség, életöröm, életkedv, figyelem, kölcsönös tisztelet, csekély mértéke, vagy túlzott volta révén, vagy hiánya miatt, a Föld energiarendszerébe kerültek, kerülnek, és a szabad akarat törvényének tiszteletben tartása és az egészségem megőrzése mellett, elvihetők gyógyító helyükre. Kérem Jézust és Merlint, a lenyomatok gyógyítására, mind magamnál, mind másoknál, mindazoknál, akiknél ez a szabad akarat törvényének tiszteletben tartása mellett lehetséges. Kérem, elfogadom és engedem magamon keresztül szabadon átáramolni: az elfogadás, tiszta szándék, együttérzés, könyörület, hit, remény, bizalom, béke, bőség, nyugalom, megértés, megbocsátás, erő, öröm, önzetlenség, együttműködés, jóság, bölcsesség, szeretet, pártatlanság energiákat.

2016-02-21.                                                                                                

anubis4.jpg 

 

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 5
Tegnapi: 73
Heti: 231
Havi: 1 686
Össz.: 424 360

Látogatottság növelés
Oldal: Ima, valamennyi Magyarországon Élőért.
Égi Vándor - © 2008 - 2024 - egivandor.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »