Égi Vándor

Állj meg Vándor, ne siess, itt is a Fényben jársz. Állj meg kérlek egy percre, míg e Fényre rátalálsz, és csak utána menj tovább. G. S. 1998.

 

 

horusz_mindket_szeme.jpg

 

A Nap évének kezdetén.

Íródott, 2017. 03. 20.-án, kevéssel a Nap „átlépése előtt” a Kos állatövi jegybe. A Nap évének kezdete előtt volt sok kétség bennem, mit is tegyek ma délelőtt, míg megértettem, hogy a legtöbb és a legjobb mit tehetek, ha békén hagyom magam és másokat. Béke veletek, béke legyen veletek és velem, de a hogyanra csak pár éve találtam. Az a kis emberke, egykori önmagam, ki három és fél éves is volt már talán, komoly kérdésekre, igaz, őszinte választ várt, mely válaszra az élete, mások által, talán legsikertelenebbnek ítélt szakaszában talált rá, és nyugodott meg. A kérdés a családi ház udvarán, hol gyerekorom és fiatal felnőtt éveimben éltem, így szólt, melyet masnival hajában, a kislány feltett, miközben csípőre tette kezét: Hogy fogok én itt békét teremteni? Hiszen minden a feje tetején áll, azt sem hiszik el, amit látnak, nemhogy mást! Azóta is sokszor volt a kezem a csípőmön, úgy, mint egykoron. Mára már tudom, hogy békét teremteni nem kell, mert a béke létezik, van. Ki a harcot választja, újra és újra, lehet, talán még nem ismerte fel, nem tanulta meg életfeladatát megoldani, ez az ő dolga és nem az enyém. Így a gyerek vállairól hosszú idő után lekerült a teher, elég, ha a saját belső békéjét elkezdi megteremteni, rátalálni a belső csendre, melyet elfed a sok beszéd, okoskodás, düh és harag. Mindig addig szenvedünk, míg megértjük mozgatórugóink mibenlétét, és változtatunk, amin tudunk, amin, és akin nem tudunk változtatni, vagy segíteni, útjára engedjük, elfogadva azt, ami van, és, ahogy van, így lesz egyre több béke az emberek szívében, lelkében, fejében, és így egyszer a külvilágban is Béke.

Írtam mindezt, egy Hamvas Béláról szóló riport másnapján, köszöntve ezzel, az író hagyatékának kezelőjét, Dúl Antalt, kit jó volt látni. hogy vannak, kik nem vesztek bele a populáris ezotéria útvesztőibe. Köszönöm, hogy eddig általam nem ismert szemszögből mutatta be Hamvas Bélát, az embert, hisz írásai megtalálhatók, de az emberről keveset tudunk, ki ugyanúgy küszködött, szeretet, és élt, mint oly sokan, mégis, ezzel együtt, kimagaslót alkotott.

Köszöntöm a Napot a Kos jegyében, mely itt egy másféle energiát képvisel, a tavaszt hozta el a szívekbe. A Nap, mely minden évben megteszi útját, mégis mindig új dolgokra nyit kaput, hisz, ahogy halad égi útján, rávilágít oly dolgokra is, mik addig homályban maradtak. A Fény és árnyék játékában, a fény újra, és újra bevilágít rejtekekbe, így oszlik a homály, fogy a sötét, a Nap delelőjén nem vet árnyat semmire. A felismerés fénye ilyen, egy pillanat, míg a felismerés megszületik, ritka és becses pillanat, hisz, ahogy a Nap elhagyja útján a zenitet, úgy kezd árnyékot vetni, minden és mindenki maga köré.

Van, ki ma is mást okol bajaiért, és hiszi, veri a sors, vagy Isten szabott ki rá büntetést, ahogy sikereit is másnak köszöni meg. Se kudarc, se siker, nincs az egyén nélkül, hisz mindkettőben szerepet játszik. Az igazán érdekes kérdés az, az, hogy miként kezeli sikerét, vagy kudarcait, melyekről kiderülhet, hogy a lehető legjobb történt vele, hisz nem érte el azt a repülőt, mely egy óra múlva lezuhant, és nem utazott el egy helyre, hol másnap tornádó pusztított. Gépbe írva:

2017. május 30.                                                                                                                                                                                        Gaál Sarolta.                                                         

Kérem Jézust és Merlint, vigyék el gyógyító helyére, arról a helyről ahol tartózkodom, mindazokat a tisztátalan, ártó energiákat, ártó lényeket, melyek akár az olvasás, értelmezés alatt,  az elfogadás, tiszta szándék, együttérzés, könyörület, hit, remény, bizalom, béke, bőség, nyugalom, erő, öröm, önzetlenség, együttműködés, jóság, bölcsesség, szeretet, pártatlanság, őszinteség, érdeklődés, belátás, türelem, felelősségvállalás, egészség, derű, elismerés, elégedettség, életöröm, életkedv, figyelem, tisztelet, tudatosság, nyitottság, tisztánlátás, hiánya, csekély vagy túlzott volta miatt, a Föld energia rendszerébe kerültek, és a szabad akarat törvényének tiszteletben tartása, és az egészségem, megőrzése mellett elvihetők gyógyító helyükre. Kérem Jézust és Merlint a lenyomatok gyógyítására, mind magamnál, mind másoknál, mindazoknál, akiknél ez a szabad akarat törvényének tiszteletben tartása mellett lehetséges. Kérem és elfogadom: az elfogadás, tisztánlátás, együttérzés, könyörület, hit, remény, bizalom, béke, bőség, nyugalom, erő, öröm, önzetlenség, együttműködés, jóság, bölcsesség, szeretet, pártatlanság energiákat, hagyom magamon keresztül szabadon áramolni.                                                                                                                                         Gaál Sarolta.

 

anubis4.jpg 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 27
Tegnapi: 51
Heti: 27
Havi: 3 289
Össz.: 253 966

Látogatottság növelés
Oldal: A Nap évének kezdetén. 2017. május. 30.
Égi Vándor - © 2008 - 2017 - egivandor.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: 17. századi francia apáca imája - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »