Égi Vándor

Állj meg Vándor, ne siess, itt is a Fényben jársz. Állj meg kérlek egy percre, míg e Fényre rátalálsz, és csak utána menj tovább. G. S. 1998.

 

 f601202_lotusz.jpg

Kérem Anubisz, Jézus, a Felettes Énem, a Föld, Márianya, Mária Magdolna, Imhotep védelmét a teljes energiarendszeremre, beleértve a fizikai testemet is, és a helyre, ahol tartózkodom, az olvasás, értelmezés teljes ideje alatt, mely áthatolhatatlan, minden tisztátalan, ártó energia, tisztátalan, ártó lény számára. Kérem Jézust és Merlint, vigyék el gyógyító helyére, arról a helyről, ahol tartózkodom, mindazt az ártó energiát, tisztátalan, ártó lényt, mely a szabad akarat törvényének tiszteletben tartása és az egészségem megőrzése mellett elvihető gyógyító helyükre. Kérem Jézust és Merlint a lenyomatok gyógyítására mind magamnál, mind másoknál, mindazoknál, akiknél ez a szabad akarat törvényének tiszteletben tartása mellett lehetséges.                                                                                          

Az ügyeletes felelős: a Sors.

 

Ismereteim szerint, minden Lénynek joga a maga által választott utat járni, bármi is az. Minden Lénynek joga van választani, szabad akarat lévén, ismereteim szerint, nem lévén előre elrendelt, kötelező út. A választás mennyire tudatos vagy tudattalan, az egy másik kérdés. A determináció létezik egy bizonyos rezgésszinten, bizonyos körülmények között, bizonyos elképzelések közepette, de alapjaiban ez is változó. Még ha nem is látványos a változás, vagy nem azt az eredményt „adja”, amit az ebben a hitben élők várnak, valamiért, valamilyen ok miatt ragaszkodnak az elrendeltséghez, tehetik, hiszen van szabad akaratuk. Az eleve elrendeltségben hinni, és csak ebben hinni, lehetséges, ez is rendben van, ez is egy megértési szint, ezt is „szabad”, ez sem tilos, lehet az ily módon működést, választani, ez is az egyén szabad választása. Mennyire tudatos ez a döntés, és milyen eredménye, következménye lesz az egyén életére, az egy másik kérdés. Több féle megoldása van minden helyzetnek, több szempontból vizsgálva egy kérdést, más válaszokat kapunk. Bizonyos természeti törvények, az adott rezgés-, megértési szinten élők számára, igazak és működnek is, más kérdés, hogy azért-e, mert ebben hisznek, vagy, mert azon a szinten ez a működés van. Figyelmen kívül hagyni, az ok, okozat törvényét, szintén elcsúszáshoz vezet. Küldetéstudatba, kiválasztottságba „kapaszkodni”, bizonyos szempontból kényelmes, hiszen az egyénnek, ebben az elképzelésben nincs választása. Hivatkozni lehet rá, hogy, ezt várják tőle, ez a karmája, a szó eredeti jelentését figyelmen kívül hagyva, ezt az Ég küldte, vagy mérte rá, ezt kell, kellett tennie, ezt mérte rá, a sors, az Isten, és így a felelősség máris másé, a sorsé, a szomszédé, Istené, a választóké, stb. Elrendelt valaki, valamit, ki az, aki elrendelte? Az eleve elrendeltség szemben áll a szabad akarat törvényével, és az önrendelkezési joggal. Ezen jogok, elidegeníthetetlen alapjogok, nemcsak a Földön, nemcsak egy dimenzión belül, nemcsak egy Létforma számára. Ezek a jogok vannak, nem kell őket megszavazni, igaz, lehet úgy tenni, mintha ez nem így lenne, ez viszont kevés bölcsességre vall. Ezek az alapjogok sérülnek nap, mint nap, amikor erőszakhoz, befolyásoláshoz, manipulációhoz folyamodik valaki, akár fizikai, asztrál, akár mentál szinten, esetenként tudatosan alkalmaz mágikus praxist is, céljai elérése érdekében, visszaélve tudással, hatalommal, végig nem gondolva önmagára nézve, tettei következményeit. Ki, mikor ismeri fel, látja be, hogy tévedett, ez egyéni és egyedül az egyénen múlik. A Mindent Átható Szeretet, hívhatjuk bárhogy, a Felettes Ének, az ÉgiFöldi Segítők, és a Föld sem avatkozik bele, és nem sürgetik az egyént, hogy döntsön már másképp, mint eddig, hiszen, ezáltal a szabad akarat törvényét és az önrendelkezéshez való jogot sértenék. Így, kérni, bizony nekünk szükséges a segítséget, akár a döntések meghozatalához is, hogy a segítség nem mindig úgy érkezik, olyan formában, ahogy szeretnénk, igen, van ilyen. Előfordul, hogy, ilyenkor nem ismerjük fel az „álruhás” lehetőséget, szidjuk a segítőinket, a mindenséget, annak urát, sok mindent és mindenkit, elcsüggedünk, vádolunk, csak azt nem gondoljuk végig, hogy nekünk, mi a szerepünk a történtekben. A hatalom és hála hitrendszerén belül, a mindenségnek is ura, parancsolója van. A megértési szintek változóak, így fordul elő, hogy esetenként, azt a kérdést is felteszik, hogy miért hagyja ezt vagy azt, a Mindenható, végig nem gondolva, hogy akkor mi a helyzet a szabad akarattal és az önrendelkezési alapelvekkel, jogokkal. A Mindent Átható Szeretet, nevezzük bármilyen néven, nem avatkozik bele senki akaratába, döntésébe, bármi légyen is az.

A megoldás, az elfogadás, tiszta szándék energia magasabb minőségeinek, és a feltétel nélküli szeretet energia „használata”, a hitrendszer váltás, mely váltás mellett bárki, bármikor dönthet. Felelősséget vállalva az élete alakulásáért, bárki visszaveheti a hatalmát, az irányítást a saját élete, ha úgy tetszik, saját sorsa felett.                                                            

2015-07-02.                                                                                                                 Gaál Sarolta.

Kérem Jézust és Merlint, vigyék el gyógyító helyükre, arról a helyről, ahol tartózkodom, mindazokat az ártó, tisztátalan energiákat, lényeket, melyek az olvasás, értelmezés, tudatos vagy tudattalan, hatalmi harc, játszma, befolyás, manipuláció, hatalommal való visszaélés, azaz, az elfogadás, tiszta szándék,  együttérzés, könyörület, hit, remény, bizalom, béke, bőség, nyugalom, megértés, megbocsátás, erő, öröm, önzetlenség, együttműködés, jóság, bölcsesség, szeretet, pártatlanság csekély vagy túlzott mértéke, esetleg hiánya révén kerültek a Föld energiarendszerébe, és a szabad akarat törvényének tiszteletben tartása és az egészségem megőrzése mellett, elvihetők gyógyító helyükre. Kérem Jézust és Merlint a lenyomatok gyógyítására, mind magamnál, mind másoknál, mindazoknál, akiknél ez a szabad akarat törvényének tiszteletben tartása mellett lehetséges.

Kérem, elfogadom és engedem magamon keresztül szabadon átáramolni a Föld középpontjába: az elfogadás, tiszta szándék, együttérzés, könyörület, hit, remény, bizalom, béke, bőség, nyugalom, megértés, megbocsátás, erő, öröm, önzetlenség, együttműködés, jóság, bölcsesség, szeretet, pártatlanság energiákat.

2015-07-02.                     Gaál Sarolta.                                                                                                                                                                

 betlehem_szuletes_temploma.jpg

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 41
Tegnapi: 150
Heti: 272
Havi: 1 176
Össz.: 425 815

Látogatottság növelés
Oldal: Az ügyeletes felelős: a Sors. 2015.07.02.
Égi Vándor - © 2008 - 2024 - egivandor.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »